vasárnap, november 26, 2006

Kedves Testvéreim Krisztusban!

Nagyon köszönöm türelmeteket és szereteteteket, amelyet hétről hétre, sőt már hónapról-hónapra folyamatosan tapasztalok. Tudom, hogy imádkoztok értem, s ez szellemi erőket mozgat meg. Készhez kapom anyagi támogatásotokat, s ez lehetőségeket nyit a szolgálat betöltésére. Hallom és olvasom bátorító szavaitokat, s ez megerősít hitemben, elhívásomban. Külön hálás vagyok Érted, aki nem olvastad e-mail-jeimet, beszámolóimat, mert csak most jutott el hozzád írott formában, mégis kitartóan mellettem állsz. Nem csak jó érzéssel tölt el ez, hanem Istenünk dícséretére fakaszt! Jó az Úr azokhoz, akik várják Őt! ...

Már nem is emlékszem mikor voltam utoljára a Budafoki Gyüliben, annyi minden jött közbe hétvégeken. Ha bábmisszió előtt talán nem is , de utána mindenképp szeretnék szóban is beszámolni mi minden történik a kb. 5 éve plántálódó Első Szeretet Baptista Gyülekezettel Petőfibányán, Selyp/Lőrinci környékén, s a mi kis életünkben.

Október-november eseményei röviden, amely építette közösségünket:

- Nyáron felmerülő szükségre keresve választ, miszerint többen a 4 km-re fekvő Lőrinciből szívesen ismerkednének a Biblia Istenével, Alpha Kurzust indítottak Fülöp Mikiék szombatonként. Ehhez a Selypi Baptista Imaház termét kaptuk használatra. Ezzel tulajdonképpen Miklósék újabb gyülekezetplántálást kezdenek. Ez persze nem azt jelenti, hogy Petőfibányát elhanyagolják, hiszen ott sincs még kész gyülekezet, de energiáinkat 2 felé osztjuk: Allen Mercer vezetésével Petőfibányán gyülekezeti tagok tanítványozásán van a hangsúly, míg Lőrincin Fülöp Miklós vezetésével, az ott lakó Bónya Csaba segítségével az emberekkel való kapcsolatteremtésen, beszélgetéseken.

-okt. 14. OBM...Szervezés időszakán nagyjából túlvagyunk, most jönnek a próbák, s december 11-22-ig kb.18 előadást tartunk a környéken (báb- és pantomim).Imádkozz kérlek egészségünkért,ajándékok- és benzinköltség fedezetéért,egységért,jó befogadókészségért...!

-okt. 22. Gyöngyösön egy reptéren tartottunk közösségi napot. Nagyon építő beszélgetések alakultak a még nem hívők, illetve új hívők és szolgálók között. Játékok és egy délutáni séta is összekovácsolta a csapatot.

-nov.5. Egerszóláton egy Missziós Napra és evangélizációra hívtak minket, hogy beszéljünk a fiatalok közötti szolgálatunkról, majd adjunk elő egy pantomim-jelenetet.

-nov.17. A helyi Rákellenes Liga kért föl minket, hogy kb. 2 órás időtartamra foglaljuk le a Heves megye több iskolájából érkezett fiatalokat és felnőtteket. Óriási lehetőségnek tartottuk, Miki azonnal szervezni kezdte. Pantomimmel, énekekkel készült,de aznap reggelre olyan rosszul lett, hogy nem tudott megjelenni. Rosszul esett neki, tudtuk, hogy nem tetszik a Sátánnak,hogy mi Jézusról szeretnénk beszélni. 11-kor mentünk szólni, hogy bocsánat, de nem tudjuk Miki nélkül előadni, ő a főszereplő és gitárosunk is. Kérték, találjunk ki valamit... Heidi végül gyorsütemben (20 perc állt rendelkezésre) betanulta Miki szerepét,s előadtuk Isten arcai c. pantomimet. Evangéliumot is mondhattunk ezáltal. Emellett gitár nélkül, de énekeltünk velük arról, hogy Isten teremtett, majd megint hallhatták, hogy Ő úgy fogad és vár, ahogy vagy! A végén sok fiatallal beszélgetett Heidi, míg én egy felnőttel kezdtem értekezni a hit-vallás-Istenbe vetett bizalom-világbéke témakörében. Fantasztikus volt megélni, amit azóta is tapasztalunk:

Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítalak, és te dicsőítesz engem. (Zsolt. 50:15)

Még egyszer köszönöm, hogy gondolsz ránk! Kívánom, hogy Te is tapasztald, hogy gondoskodik rólunk (személyesen rólad is!) a mi szabadításunk Istene! Áldás Rád!


Szeretettel: Janka Petőfibánya, 2006.11.25.

kedd, november 07, 2006






Hétfőn az angolképzés



Vasárnapi Istentisztelet








Vasárnap Egerszóláton voltunk az ottani gyülekezet missziós napján és evangélizációján.