hétfő, június 25, 2007

Kedves Testvérem!

Nagy öröm számomra, hogy tudhatom és tapasztalhatom: az én Megváltóm ÉL! Szeretete és hűsége betölti az egész földet!

A bibliaismereti szakkörökre való készülések és megtartásuk helyett most táborokra készültünk az elmúlt két hétben, s kb. június 25-július 15-ig folyamatosan táborban leszek. Csaba Július 2-5 Bibliaiskolában vagy aztán való héten velünk Petőfibányán lesz a gyerektáborban. Attól függ, főnöke hogy engedi el. Mercer család is táboroztat –angol táborban lesznek július végén. Aztán mi esküvőre készülünk (aug. 11.), majd Mercer család visszamegy Amerikába (aug. 15.), s maradunk szolgálni: Fülöp család, Brenda Herhei és Csabával ketten – persze már vannak aktív gyülekezeti tagok, akikkel számolunk: Szabó család és Andi, Budapestről: Kosik Peti, Gyaraki Péter, Kompán Zsoltné Julika és lánya. Aztán új tanév, új kezdet. Mostanában erről beszélgetünk: hogyan tovább - több munka, de kevesebb ember, illetve mi Csabával sem szeretnénk házasságunk első évében túlvállalni magunkat. Szóval ez talán az első imakérésünk is: LEGYEN BÖLCSESSÉGÜNK (csoport minden tagjának) A MISSZIÓMEZŐN AZT A MUNKÁT ELVÁLLALNI, AMIT ISTEN ERRE AZ IDŐSZAKRA NEKÜNK SZÁNT –se többet se kevesebbet, se mást.

Nagyon várjuk a tábort, melyre végül 89 gyermek jelntkezett. Segítőkkel, mamákkal együtt a felnőttek létszáma 32. Ennyien leszünk július 9-14 között Petőfibányán.

Kérlek imádkozz értünk:
-egészség, balesetmentesség
-egység szolgálók között
-hiteles és példamutató élet
-bölcsesség döntésekben
-anyagiak bölcs felhasználása . Isten különös módon gondoskodik minden szükségünkről: nemrég SOS-ben írtam, hogy még nincs meg az anyagi fedezet. Ezután kiderült, hogy a Budafoki Baptista Gyülekezet 80.000 FT-ot adakozott erre a célra, s az ebéd (amely tavaly 500 Ft/fő volt) idén 450 Ft/főre csökkent + vállalta az étterem tulajdonos, hogy minden napra hoz műanyag tálakat és evőeszközöket, amely a higiénia és ételek elosztásában és kiosztásában is nagy segítség! Emellette gyümölccsel is szeretné támogatni a tábort. (Megjegyzem: ez a férfi nem hívő) Azt pedig már tudtuk, hogy a helyszín és lovagoltatás ingyenes. Ezúton is köszönjük támogatásotokat! Ezek mellé –természetesen még hozzá kell adnunk valamennyit, de közel nem annyit, mint ha ezeket nem kaptuk volna. Nagy terhet vettetek le a vállunkról! Isten áldjon meg imátokért, áldozatotokért!
-szellemileg felkészültek legyünk
-bírjuk fizikailag (legtöbbünk előtte/utána másik táborban van/lesz)

Kérlek imádkozz a gyerekekért, felnőttekért:
-új életek szülessenek . Nemrég olvastam: Ézsaiás 10:20-21
„...Izrael háza ... az Úrra, Izrael Szentjére támaszkodik hűségesen. A maradék megtér: Jákób maradéka az erős Istenhez.”
-25 csángó gyermek jön. Ne legyenek csúfolkodások, kiközösítések. Szövődjenek barátságok, tudják elfogadni egymást, a más kiejtést, szokást...
-balesetmentesség, egészség
-tapasztalják meg Isten jelenlétének örömét
-kiscsoportos foglalkozáson tegyék fel bátran kérdéseiket, választ kapjanak Istentől/ről.

Személyes imakérés: -Csaba gyülekezetplántáló Bibliaiskolába menne július 2-5 között. Hívtak engem is, mert párokkal együtt lehetne most részt venni. De akkor –elvileg- Tarjánban leszek palántás táborban. Palántás vezetőimtől, Csaba főnökétől, de leginkább Istentől függ hol leszünk azon a héten. Imádkozzatok Isten akarata szerinti döntésért! Köszönjük!

Szeretetettel gondolok Rátok, Istenünk áldásával: Janka

Petőfibánya, 2007. 06.24.