szombat, március 31, 2007

Hetedik nap

Lőrinciben az új gyülekezetplántálásban csináltunk játszóházat. Nagyon sok helyen kiplakátoltuk a játszoházat, és ezzel együt sok gyereket is vártunk. Nem hiába kb. 30-40 gyerek volt és több szülő is akikkel hála Istennek kapcsolatot építetünk, és talán jönnek majd a beszélgető klubunkra.




péntek, március 30, 2007

HATODIK NAP
március 30. péntek


Már nagyon vártak Szarvasgedén. Mire odaértünk, a gyerekek már elpakoltak, az óvónők szeretettel fogadtak. Nagyon csendesen végighallgatták az előadást, kérdésekre okosan feleltek. A végén az egyik kisfiú azt mondta: „Szuper volt!”. A kislányok a hajuk hosszúságáról beszélgettek Heidi-val. Brenda szokása szerint hűségesen és lelkesen pakolgatott a fiúkkal együtt.

Jobbágyiba ma nem mentünk, mert áramszünet miatt kérték, hogy tegyük át az időpontot szerdára. Így talán több időnk jut a holnapi játszóház előkészületére. Továbbra is számítunk imádságaitokra. Köszönjük, hogy velünk tartotok!








csütörtök, március 29, 2007

ÖTÖDIK NAP
március 28.

Nagykökényesen az óvodában jártunk. Sokan hiányoztak bárányhimlő miatt. Az ott lévők nagyon-nagyon lelkesek voltak! Mielőtt a paraván mögé mentünk volna, Miki azt mondta, hogy: „Akkor mi egy picit elmegyünk”. Mire megkérdezték: „Miért?” J. Az egyik kisfiú mindenáron ki szerette volna próbálni a gítárt, a másik pedig azt kiáltozta: „Én leszek a kot-kot”. A végén azonnal elkezdtek színezni.




ÖTÖDIK NAP
március 28.
Lőrincibe mentünk, ahol most először az egész alsó tagozat jelen volt. Az előadás előtt, még volt időnk pihenni. Csaba fényképezett. Allen bábozott. A gyerekek szívesen tartották a képeket, amelyet Heidi készített. Így könnyebben megértették: Jézus helyettünk halt meg a kereszten, de föltámadt és kész megbocsátani. Az igazgató helyettes dicsérte előadásunkat. Örültünk, hogy új gyülekezet plántáló helyünkön ennyien hallhatták az evángéliumot. Jó az Úr!!!!





ÖTÖDIK NAP
március 28.

Nagykökényesen az óvodában jártunk. Sokan hiányoztak bárányhimlő miatt. Az ott lévők nagyon-nagyon lelkesek voltak! Mielőtt a paraván mögé mentünk volna, Miki azt mondta, hogy: „Akkor mi egy picit elmegyünk”. Mire megkérdezték: „Miért?” J. Az egyik kisfiú mindenáron ki szerette volna próbálni a gítárt, a másik pedig azt kiáltozta: „Én leszek a kot-kot”. A végén azonnal elkezdtek színezni.

Innen Lőrincibe mentünk, ahol most először az egész alsó tagozat jelen volt. Az előadás előtt, még volt időnk pihenni. Csaba fényképezett. Allen bábozott. A gyerekek szívesen tartották a képeket, amelyet Heidi készített. Így könnyebben megértették: Jézus helyettünk halt meg a kereszten, de föltámadt és kész megbocsátani. Az igazgató helyettes dicsérte előadásunkat. Örültünk, hogy új gyülekezet plántáló helyünkön ennyien hallhatták az evángéliumot.

szerda, március 28, 2007

NEGYEDIK NAP
március 28. szerda

Nagyszerű élményben volt részünk. Segítő, aki a pantomimet készítette, Bob-bal és Dave-vel feljöttek Budapestről, hogy videóra vegyék az előadásunkat. Nagyon izgultunk, különösen azért, mert új helyszínre mentünk, Erdőkürtre. Az igazgatónő, a pedagógusok, és diákok egyaránt szívesen fogadtak, nyitottak és aktívak voltak. Jó volt látni a gyerekek szemében is az érdeklődést. Hála Istennek, a pantomimjelenet tökéletesen ment. Ez volt az első hely, ahol pénzbeli támogatást is kaptunk. Ezzel Isten gondoskodott arról, hogy a benzínköltségünk egy részét fedezni tudjuk. A végén együtt adtunk hálát mindazért, amit Isten tett.

Selypi Iskolában már többször jártunk. A hangulat már az eléjén vidám volt. Jó volt újra elmondani, hogy Jézus, mint Isten Báránya, helyettünk fizetett bűneinkért. Hívtuk a gyerekeket a szombati játszóházra és bibliaismereti szakkörre. Reméljük, találkozunk még velük.







kedd, március 27, 2007

HARMADIK NAP
március 27. kedd

Bajcsy oviban szívesen fogadtak. Legtöbb óvónő már jól ismer minket. Az állat bábok még az elevenebb gyerekeket is lekötötték. A végén finom teával is kínáltak minket. Ezután gyorsan átmentünk egy másik utcabeli (MÁV) óvodába. Bár az óvónőkhöz csak ma reggel jutott el a hír, hogy jövünk, mégis felkészülve vártak. Több mint száz gyerek lelkesedett az ajándékokért. Mai nap utolsó helyszíne a Lesznai Általános Iskola, amely szintén hatvani. Itt a magatartászavaros és értelmi fogyatékkal élő gyerekek hallgatták végig a bábdarabot. Többen lelkesen mutogatták a „Helyettem meghalt Ő” című éneket. Fegyelmezettebbek voltak, mint tavaly, így az evangéliumot is elmondhattuk. Kérdezték, mikor jövünk legközelebb. Jó volt Isten munkáját megtapasztalni ismét. Köszönjük imádságaitokat!







hétfő, március 26, 2007

Március 26-án, hétfőn folytattuk utunkat. Heréden az egész alsó tagozatnak előadtuk a bábdarabot. Itt a pedagógusok és diákok is nagyon illedelmesen, telve várakozással és örömmel figyeltek. A végén az igazgatónő is megköszönte munkánkat. Jézus megbocsát és szeret. Ő él! - hallhatták. Ezután jöttek a felsősök. Fülöp Miki vezette a jégtörő játékot: összekötött lábbal, bekötött szemmel futás, lufira ülés. Nagyon élvezték. A pantomim darabot figyelmesen nézték végig. Sajnos többször eltévesztettük az együttmozgást, úgyhogy kérünk is benneteket, imádkozzatok értünk, hogy tudjunk jobban figyelni! Ennek ellenére nagyon jól értették, mit tesz a Sátán: bűn rabszolgaságában tart, de Jézus, halálával és feltámadásával, széttörte ezt a rabszolgaságban tartó láncot. Legyőzte a Sátánt, és szabadságot ad. De te választasz, hogy ki vezesse az életed. Tiéd a döntés… Ahogy fordítottam Allen-t, evangélizáción éreztem magam. Óriási kiváltságnak tartjuk, hogy elmondhatjuk száz és száz embernek a húsvét igazi üzenetét!










2007. húsvéti báb- és pantomim előadás sorozatunk elő helyszíne most szeretett községünk, Petőfibánya volt. Március 23-án, pénteken a 4. órában egész “alsós had” előtt adtuk elő a Falusi bíróság című bábdarabot. Fülöpné Erika itt dolgozik, így közbenjárt annak érdekében, hogy az egész iskola részt vehessen. Ezeknek a gyerekeknek és pedagógusoknak különösen is szüksége van az evangéliumra. Viselkedésbeli problémákat, tiszteletadás hiányát tapasztaltuk többeknél. Az ötödik órában, a felsősöknek adtuk elő segitő által készült jelenetet, majd Allen prédikált. Üzenet: Jézus megszabadít a bűntől! Fegyelmezetlenségből itt sem volt hiány. A végén mégis többen mondtak, hogy nagyon tetszett nekik a jelenet. Imádkozzatok, hogy új életek szülessenek!

vasárnap, március 18, 2007

vasárnap, március 11, 2007