kedd, augusztus 15, 2006

Kedves Harcostársam!

Nagyon hálás vagyok imádságodért, bátorításodért, támogatásodért.

Petőfibányán múlt héten ismét különösen megtapasztalhattuk mennyire hatalmas Isten. Röviden:

A hétfőtől szombatig tartó napközis táborba végül 43 gyermek jött el. Szombaton kb. 7 szülő vett részt az egész héten segítő (köztük Mikiék, Allenék és Dezsőék) 8 szülő mellett.

Minden nap elhangzott az evangélium karácsonyi történettől pünkösdig bezáróan. Szombaton héliumos lufi, muffin-torták és gyertyák színesítették a napot, amikor Nikodémus történetén keresztül a lelki születésnapról beszéltünk.

Naponként kiscsoportos foglalkozások voltak, ahol többen jelezték, hogy át szeretnék adni életüket Krisztusnak. Ő tudja, melyik kereső még, s melyik adta át már igazán az életét. Imádkozzatok kérlek, hogy valóság legyen az életükben: Krisztus ÚR mindenek felett!

A szülők is nyitottak voltak a beszélgetés alatt. Fontolgatják, hogy jöjjenek gyülekezetbe, illetve Selypen/Lőrincin (Mellettünk lévő település) szívesen részt vennének Alpha Kurzuson. Imádkozzatok, hogy Isten adjon bölcsességet hogy kezdjük el, s ez lesz-e az útja-módja az újabb gyülekezetplántálásnak...

Nemrég hallgattam Pintér Béla egyik számát, amelyen az imáról énekelnek:

Az ima az a kulcs, amitől kinyílik a zár. Olyan ajtók tárulnak, melyekről nem is álmodtál. Feléled a hit és újra ébred a remény. AZ IMA MEGVÁLTOZTATJA A DOLGOK MENETÉT. ... lesz rá felelet, csak kulcsold össze kezedet!

A tábor egész ideje alatt tapasztaltuk, például, ahogy Isten az időjárást igazgatta: hétfőn még esett, de amikor mennünk kellett, elállt. A sárban gyaloglás pedig kifejezetten érdekes élmény volt :). Kedden, a lovaglás napján pedig kisütött a nap, s amikor visszaértünk délután a táborhelyre, szinte láttuk, ahogy előttünk megy a felhő: utak vizesek voltak, pár perccel odaérkezésünk előtt állt el. Pénteken délelőtt szemerkélt, ezért programot cseréltünk: délelőtt a Házban játék, történet, délután pedig, amikor ismét ragyogóan sütött a nap, kirándulás...

A gyerekek nagyon élvezték az énekeket, s mondták is, hogy otthon ezt éneklik esténként: Ujjongok, örvendek... El kell mondanom mindenkinek, boldog vagyok, a szívem repes: mióta Jézusé az életem, egész más ember lettem...
A kézművest is nagyon szerették: Julikáék és az egyik anyuka, Anita gipszet kevert, keresztet készíttetett, papírból szamarat készítettek...
Napról napra többen vették igénybe postai szolgáltatásunkat, merthogy az is volt. Julika lánya, Mani volt a postás. Minden nap, akinek szerettek volna, írhattak levelet. Ezután postaládába tették, majd másnap a saját kis dobozukban találták. Hétvégén ugyanis mindenki kapott egy karácsonyi dobozt, tele ajándékokkal.

Utolsó nap Fülöp Anna azt mondta: - Nem engedhetem, hogy vége legyen a tábornak!
Egy 6 éves kislány kért minket, hogy jövő héten is folytassuk.
Egy 7 éves fiú (és még sokan mások) többször megerősítést kért :) arra vonatkozóan, hogy: ugye jövőre is lesz tábor!?
Ahogy Isten mellettünk állt, a visszajelzések, imáitok és az anyagi jólét (végére sokkal több maradt, mint gondoltuk) által is láthattuk és érezhettük: jó az ÚR!

Isten áldása maradjon Rajtad és családodon!

Szeretettel: Janka

2006. augusztus 14.

péntek, augusztus 11, 2006

hétfő, augusztus 07, 2006



A mai nap indult el a tábor. Az időjárás elég rossz volt. a vadászházhoz földút vezet. Reggel 6.30-kor hozták meg a wc-t ( kölcsönöztük), de sajnos nem tudott feljönni a felázott úton, ezért kézben vittük fel.
Elgondolkodtam, és eszembe jutott, hogy a szolgálatomban nem ez az első vicces dolog, amit tettem. Ukrajnában az egyik temetésre koporsót vittünk egy testvérnőnek, aki hitünk szerint az Úrhoz költözött, és utunk során elromlott az autónk, így a fejünkön kellett vinnünk a koporsót a családhoz. Hasonlóan morbidnak éreztük a mai helyzetet is.
A csoporttal 7.30-kor találkoztunk és a betervezett 8.00 órai indulásunk helyett egy kicsit csúsztunk.
Nagy pocsolyában jutottunk ki a táborhelyre.



A gyerekek felszabadultan játszotak kint az udvaron amikor nem eset az eső.



Minden nap tanulunk a gyerekekkel egy igeverset, ami az aznapi témával kapcsolatos.



vasárnap, augusztus 06, 2006






Vasárnap Istentiszteletre nagyon sok vendég eljött. Még Újkigyosról is jöttek vendégek, egy olyan fiú családja akit a Palánta táborban ismertem meg. Ők is gyülekezetplántálással foglalkoznak.
Az igehirdetést dr. Kovács György tartotta, Lázár feltámasztásáról volt az igei bátorítás.
Nagy az izgalom holnap kezdődik a tábor!
Várom Isten meglepetését erre a hétre!
Most még rövidebb leszek, de írok! Nagyon-nagyon köszönjük imáitokat! Isten
megáldotta az elmúlt 4 napot. Szerdától péntekig sikerült annyira levágni a
néhol embermagasságú gazt a vadászház környékén, megjavítani a kerítést,
elkeríteni a veszélyesebb részeket, illetve kitakarítani, szebbé varázsolni
belülről a házat, hogy hétfőn már jöhetnek a gyerekek.

Persze ma este, illetve holnap reggel van még munka: hangfalakat,
írásvetítőt, mikrót, fénytechnikát, magnót, néhány cipősdobozt, amibe
kézimunkájukat és ajándékaikat gyűjtik majd a gyerekek, no meg a Tarjánból
érkező padokat és sörasztalokat még el kell helyeznünk.

Átlag 10-en dolgoztunk a héten. Pont akkor és ott nem esett az eső, amikor
füvet kellett vágni. Dicsőség Istennek! Eső sok gondot okozna jövő héten is,
mivel a Vadászház Petőfibánya központjától kb 2 km-re van egy dombos,
földúton megközelíthető (körös-körül, óriási növényhalmaz) füves területen.
Egy szó mint száz IMÁDKOZZATOK kérlek, hogy amikor ott leszünk, főleg
reggelente 8-9 és du. 16-17 között (ekkor tesszük meg a kb fél órás
gyalogutat a Művelődési Háztól a dombra) NE ESSEN AZ ESŐ! Köszönjük!

Hála Istennek a héten munka mellett volt mit ennünk is: 2. nap Sharon, 3.
nap Marcsi főzött ránk. Péntek du. a 16-19 óráig tartó megbeszélésen még
Erika szülinapját is megünnepeltük. Szombaton mindenki tudott 1-2 órát
pihenni :), gondolom. Én megtettem .

Holnap tehát kezdődik a tábor. A héten még jelentkezett 1-2 gyerek, s nem
volt szívünk visszautasítani. Az egyik kislány pl. azért szeretett volna
jönni, mert Nórival játszottak, s szeretne vele lenni. A szülők se őt, se az
óvodás testvérét nem engedték bibliaórára év közben, de végül a 10 éves
Grétát elengedik a táborba. Micsoda kiváltság, hogy most ő is hallhatja az
evangéliumot!

Imakérések-hálaadással!:

-Egység a 18 felnőtt között!
-Tanítások, kiscsoportos foglalkozások színvonalasak és érdekesek legyenek!
-Gyerekek figyelmét folyamatosan le tudjuk kötni, s úgy menjenek haza, hogy
áradoznak a tapasztaltakról!
-Mind a 48 gyermek megértse az evangéliumot, legyenek megtérések.

-Otthon a szülők is kezdjenek érdeklődni Isten után, s ha lehet jöjjenek
majd el a gyülekezetbe.
-Szülők jöjjenek el szombaton a „lelki szülinapi-bulira”, ahol
gyerekek-felnőttek együtt lehetnek, s ezúton is hallhatnának Jézusról.

-Eső ne essen (max kicsi éjszaka).
-Ebéd, evés-ivás rendben történjen és időben.
-Balesetmentes hetünk legyen.
-Áram ne maradjon ki (hűtőre, magnóra, írásvetítőre, vízre szükségünk van).
-Ne lopjanak el semmit.

-Veszekedés, viszálykodás távol legyen a gyerekek, testvérek között is!
-Isten Szent Szelleme, az Ő szeretete áradjon ki nap mint nap a táborra, a
személyekre.

-Szolgálóknak legyen Istentől vett erejük, kreativitásuk, határozottságuk...
minden nap.
-Tudjunk pihenni éjszakánként. Betegség ne környékezzen meg minket se,
gyerekeket se.

-Keddi nap Pásztón leszünk. Hadd legyen ott is szép idő a lovagláshoz...
-Pénteken kirándulunk: jó utat válasszunk, gyerekek élvezzék azt is.

-Anyagiakat, szellemieket Isten akarata szerint osszuk be, költsük el, s
adjuk tovább.


Köszönjük imáitokat! Isten adjon nektek is győzelmes hetet Krisztusban!

Szeretettel az Első Szeretet Petőfibányai Baptista Gyülekezet nevében: Janka

szombat, augusztus 05, 2006




Isten kegyelmével ebben a három napban, el tudtuk végezni azt a munkát amit szeretünk volna!!
A képek mutatják, hogy nézet ki, és most, hogy néz ki!
Dicsőség Istennek!!!!!:)

csütörtök, augusztus 03, 2006

Jövő héten aug 7-13-ig kezdünk egy napközis tábort itt Petőfibányán. Nagyon készülünk rá. Tegnap meg ma csak a füvet nyírtuk, és takarítottuk a vadászházat, amit Isten kegyelméből ingyen kaptunk a tábor idejére.
45 gyerek és 15 felnőtt lesz. Célunk, hogy azoknak a gyerekeknek, akik már az évek folyamán folyamatosan hallottak Istenről, most egy igazi áttörés legyen a szívükben és megtérjenek.
Kérünk benneteket, imádkozzatok, hogy ez a vágyunk beteljesüljön.

kedd, augusztus 01, 2006

Eszperentén az evangélium
Terv, eszperente nyelven, melyet egy emberek felett lett egyed rendelt s mellyell rendetlen emberek megmentethetnek

Elek s gyermeke, Endre csevegnek:

Elek: Kedves gyermekem! Szeretlek s ez vezet elrebegnem neked e tervet.
Endre: Tedd!
Elek: Te lehetsz kedves, szerethetsz, mesterkedhetsz rendben, de egy helyre nem mehetsz be.
Endre: Mely hely ez?
Elek: Ezen hely messze teremtetett s felette termetes. Kellemes, kedves emberek serege zeng benne s zene, mely szebb nem lehetne. E helyen nem lesz fegyver, sem engedetlen ember, egy egyed sem szenved, de tervez kegyes esteket, melyen zenghetnek gyermekek kellemes zene mellett, nem fekete lepelben s fejekre helyezett kerek szerzetekben. E hely neked lett teremtve…
Endre: De…?!
Elek: De nem mehetsz be!
Endre: Nem lehet! Be kell mennem!
Elek: De ezen helyen nem lehet rendetlen, engedetlen, kezelhetetlen, esztelen, embertelen egyed, de lehet megmentett ember, mely elengedett kerge tetteket s keresztet nem felejt egyetlen percre sem.
Endre: Keresztet?
Elek: Keresztet, melyen szenvedett emberek helyett egy kedves, szeretett gyermek.
Endre: Nem lehet! Ez kegyetlen!
Elek: De lehet. Helyetted ment keresztre s szenvedett, mert te engedetlen, rendetlen gyermek nem tetted, mely tettet tenned kellett, de cselekedted, melyet tenned nem lehetett.
Endre: Eleddig nem emlegetted e nevet nekem!
Elek: E gyermek decemberben lett, egy nem kellemes helyen Betlehemben. S lett egyre szebb s eszesebb. Messze ment, keresett embereket, melyeknek tett rejtelmes jeleket; meglelt betegeket, melyeket helyre tett s felkeltek; ezres seregeknek rebegett eszes verseket, s tervet tett le, mely megmenthet lelkeket. De esztelen emberek serege vette s felszegezte egy keresztre. Szenvedett, helyettem s helyetted, mert engedelmes gyermek lett, mely nem felesel, de tesz. Ezen ember elszenvedett helyetted rengeteg kegyetlen szeget, s te ezzel lehetsz megmentve. Menj! Tedd le tenger embertelen tettedet s lelked nem lesz fekete s mehet e helyre, mely kedves, kellemes szemednek s lelkednek.
Endre: Megyek, s csendesen rebegem: Kereszten szenvedett Gyermek! Kezedbe teszem le ezer meg ezer esztelen, kerge tettemet. Vedd testem s lelkem s cselekedd, mely kedves neked! Terelgess s vezess ezen helyen egyetlen segedelmem! S egyszer legyek e kellemes helyen, melynek neve : menny.