csütörtök, december 13, 2007




Advent második vasárnapja.


Advent második vasárnapján egy csodálatos dolog történt az életemben, 

melyet biztos nem fogok elfelejteni

 életemben. Igazság az, hogy voltak már 

ezelőtt egy évvel adventi szépségek, de a mostanihoz képest 

eltörpül. 2007.12.08-án a gyülekezetben tartottuk ismét meg advent 

második vasárnapját, melyen egy bemerítkezés volt a fő program. Sok 

bemerítkezés volt már a gyülekezetben, de a mostani az kivételes volt az 

ünnep miatt is. Nagyon szép dalokat énekeltünk, megvallom felét nem 

ismertem, de mégis valahogy tudtam a többiekkel énekelni mindjárt az 

első ütemtől kezdve, ugyanis éreztem azt, hogy az Úr velem van és 

segít. Aztán ezzel még nem ért véget az este. Péter nagyon jó 

prédikációt tartott, amely mindenkint felvillanyozott és elgondolkoztatott, 

engem mindenképpen, sőt azt is elmondhatom, hogy elég rossz 

hangulatban mentem el erre az estére, de azt is elmondhatom, hogy pár 

perc után kezdtem magam jobban és jobban érezni. Éreztem, hogy az Úr 

ott van velem és a többiekkel és megsimogatja a szívemet, s békességet 

ad. Csodálatos volt, csak ennyit mondhatok. De itt még mindig nem ért 

véget az este, sőt csak tovább fokozódott. Budapestről jött egy 

házaspár, akiket eddig most láttam másodszor, s bizonyságtételük 

megrendített mindannyiunkat. Az Ő bizonyságukkal mégjobban érzem azt, 

hogy az Úr velünk van, és segít, és megbocsájt, és irányít bennünket, 

mindannyiunkat. Elérkezett az a pillanat, amikor a bemerítkezés kezdetét 

vette, szinte izzott a levegő körülöttünk, az Úr jelenlétét le sem lehetett 

volna tagadni. Én éreztem, pedig elmondhatom, hogy nagyon sokáig- ha 

nekem ilyet mondtak volna - kinevettem volna őket, mert nem hittem 46 

éven keresztül. De az Úr megbocsájtotta a bűneimet, mert meghalt értem 

a kereszten, s feltámadt harmadik nap, hogy tovább segítse, írányítsa az 

életemet, az életünket. Lehet, hogy fellengzősnek hangzik mindaz, amit 

leírtam, de csak azt írtam, amit éreztem. Talán életemben akkor voltam 

még ilyen nyugodt és boldog, amikor a fiaimat megszültem. Akkor éreztem 

a szívemben ilyen felemelő magasztos bolsogságot.

"Korponai Ildikó"